Karrier Tervezés

A munka világának folytonos átalakulása azt az érzetet kelti,  hogy egyre nehezebb feltételek mellett egyre  kevesebb  munkahelyre lehet  bekerülni. A munkáltatók cégük számára a legmegfelelőbb embert szeretnék megtalálni,  a jelentkezők azonban sokszor már az alapoknál elakadnak, ezért soha nem fogják megtudni róluk, hogy ők tökéletesek lennének az adott munkára. Egy önéletrajz megírása nem nagy ördöngösség, még is ez az, amin rengeteg ember elbukik. Sok felesleges információt osztanak meg és fontosakat hagynak ki, amiért félre dobják azokat, hiszen ki akar regényeket olvasni, amikor több száz pályázó önéletrajzát kell átnéznie. Olyan sok apró dolog van, amire figyelni kell már az elején, mégis kevesen ismerik ezeket. Holott a jövőbeli állás, egy hosszútávú cél kiinduló pontja, vagy akár a megélhetés függhet tőle.

Akárhogy is kezdtél az álláskeresésbe kudarcba fulladsz és a több hónapos eredménytelen kutatás után kezded feladni, vagy lejjebb adni  igényeidből? Egyre több pénzt és időt áldozol arra, hogy megtaláld a számodra tökéletes munkát, igyekezeted még is eredménytelen?

Mi abban segítünk, hogy nagyobb esélyt kapj arra, hogy bebizonyíthasd Te vagy a legmegfelelőbb a pozícióra. Nálunk nem csak önéletrajzodat állíthatod össze tökéletesen, hanem olyan módszereket tanulhatsz, amelyekkel kellő határozottsággal tudsz lebonyolítani egy telefonbeszélgetést, vagy akár egy személyes találkozót. Felkészítünk arra, hogyan jelenj meg egy interjún és, hogy milyen jogok illetnek meg egy ilyen helyzetben.

Oktatásunkra  nem csak olyan embereket várunk, akik hosszú ideje nem találnak munkát, hanem azokat is, akik többet éreznek magukban és váltani szeretnének.

Rövid tematika:

  • Munkakeresés trükkök, praktikák
  • Alternatív munkakeresési csatornák használata, kapcsolatépítés
  • Önéletrajz és kísérőlevél (motivációs levél) megírás, kész minták javítása
  • Telefonos megbeszélés gyakorlása interaktív módszerekkel
  • Felkészülés a felvételi interjúra
  • Viselkedés egy interjú alatt
  • És még sok minden más, amire nem is gondolnál, hogy fontos lehet!

Tanfolyam időtartama:

15 óra, amely 3×5 órás elosztásban történik vasárnaponként.

Ára: 17.980 Ft

 

Kezdési Időpontok:

  • November 18 szombat

Jelentkezés:

A tanfolyamra való jelentkezéshez küld el e-mailben a neved és elérhetőséged, a tárgy mezőbe pedig írd be azt, hogy „karrier”.

tanfolyam@csmok.hu

Az árak az ÁFA-t tartalmazzák! Az árváltoztatás joga fenntartva

Közösségi oldalunk

Kapcsolati adatok

Tanterem
1055 Budapest Nyugati tér 9.
Telefon: +36 70/ 70-10-256
E-mail: info@csmok.hu