Lakberendező, Otthondekor oktató

Borbély eszterBorbély Eszter

Építész – lakberendező

Oktatónk 16 éve végzett lakberendezőként, majd 2005-ben építészmérnöki diplomát is szerzett a BME-n. Jelenleg tervezőmérnökként dolgozik egy mérnökszolgálati cég itthoni képviseleténél, emellett szabadidejében kreatív lakberendezési munkák során hasznosítja sokéves szakmai tapasztalatát.

Kezdetben enteriőrtervezéssel, belsőépítészettel és lakások átalakításával, illetve ezek kapcsán egyedi bútorok tervezésével foglalkozott. Munkái során egyre inkább az építészet került előtérbe, eddigi tevékenységén kívül az új terek és épületek megtervezése, valamint létrehozása kezdte foglalkoztatni. A lakberendezésben szerzett tapasztalatait az építészmérnöki karon tanultakkal egészítette ki. A diploma megszerzését követően építész irodákhoz csatlakozva különböző méretű családi- illetve társasházak tervezésében vett részt, ennek köszönhetően széleskörű ismerettel rendelkezik a hazai aktuális lakáspiaci helyzettel kapcsolatban, valamint bevásárlóközpontok és rendezvénycsarnokok tervein is dolgozott.

Véleménye szerint egy lakókörnyezet attól lesz igazán élhető és harmonikus, ha személyre szabott. Lakóterünk ideális kialakítása elsősorban azon múlik, hogy az elképzeléseinkből a lehető legtöbbet tudjuk megvalósítani úgy, hogy az szakmailag és anyagilag is beleférjen a rendelkezésünkre álló lehetőségekbe.

Oktatónk bízik abban, hogy a tanfolyamon tanultak segítségével minden résztvevő képes lesz megtalálni, vagy kialakítani a saját igényeinek és adottságainak megfelelő igazi otthont.

Közösségi oldalunk

Kapcsolati adatok

Tanterem
1055 Budapest Nyugati tér 9.
Telefon: +36 70/ 70-10-256
E-mail: info@csmok.hu